Hajnali részegség

Hajnal három óra, felébredtem megint,
az éjszakai alvás ismét megszakadt,
az ismeretlen úr most is magához int,
kezdetét veszi a hajnali gondolat,
hajnali részegség rám mért változata,
alkotói görcs, talán alkotói láz,
ennyi volt nekem már megint az éjszaka,
mint a hideglelés, mely újra csak kiráz,

írni kell, muszáj, mert íme, ébren vagyok,
ez az állapot, amely csak kényszerít,
azzal fenyeget, hogy talán belehalok,
ha elmém újra-újra belőle merít,
elkerülhetem a durva fenyegetést,
nem kell reszketni a hajnali hidegben,
csak folytassam most is azt a betűvetést,
amitől sok ember gondolata rebben.

És kezdetét veszi a már-már megszokott,
de előbb csak kényszerült önvallomások
megfogalmazása, minden nap ugyanott,
az ágy szélén kétrét görnyedve, a látnok
csökönyösségével, tudatos hitével
élettapasztalatnak mondott, hirdetett
elbizonytalanodás által szült kétely
rögzítése, az ezerszer megszenvedett

önpusztító élet igazolására.
Így zaklatnak fel a hajnalok az álom
ringatása helyett, mindig elodázva
az erőgyűjtést, nap mint nap végigjárom
az öncsalás hazug, kitaposott útját,
de fogytán az erő, az idő, a célig
egyre nehezedő akadályon bújt át
a megöregedett test, már feketéllik

a Nagy Ismeretlen nehéz kapujának
körvonala, közel vagy távol, nem tudom,
csak azt, hogy naponta látszanak az árnyak,
amíg a maradék métereket futom.
Az órára nézek, most már hatóra van.
Véget ér a nyűgös hajnali részegség.
Kezdődik a napom, és unos-untalan
Ismétel az élet valamit. Már elég.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-02-11 08:33:52
Utolsó módosítás ideje: 2013-02-11 08:33:52