Látomás a csontmezőről



gyengék voltunk az igazak s gyengék a hamisak között
a magunk erejéből már csak pusztulni futotta
porladozni az elhagyott csatamezőn
belebutulni a vértől felázott földbe
hogy kiszáradt csontjaink üregein át
a szél fútt nászindulót
s férgek lakodalmi népe habzsolta be húsunk
mi pedig nem álltunk ellen

kölykök jöttek s lábszárcsontjaink közé
gólt rúgtak kiszáradt koponyáinkkal
bordáinkat meg magunk kótyavetyéltük el
a múlandó örömök standjain
pár ócska percecskéért
hamletek nem tudtak elmenni mellettünk
egy sápkóros monológ odaböffentése nélkül
szerelmes ifjak meg lapockáinkra vésték
ámorlőtte szívük
s a lelkünk ebek harmincadján volt

mikor az örömök aranyait vettük fogaink közé
próbálni: igazak-e? - fűbe haraptunk
s mire feltárult az ajtó és ő megjelent
- mi már beadtuk a kulcsot
mint szárazra hurcolt halak önmagunkból kifordulva
hevertünk előtte
beletátogva légszomjunkat a halál közönyébe

megborzongva a létezés szépségétől
és a létezés lehetőségének szépségétől
feküdtünk lábai előtt
magunkról megfeledkezve – néma csodálattal
mert önmagunk rútságán csillant fel szépsége
s tagjaink mozdulatlanságán mozdulatainak
örökkévalósága
mint egy feneketlen lyukon a halálunkon keresztül
bámultuk le nem nyugvó napját
életünk fekete dobozában hordozva sosem hallott titkait
magunk se tudtuk mit nyertünk és mit vesztettünk
de olyan nagyszerű volt legyőzetni!
érintésére zsibongani kezdett bennünk a mennyország
s a vér megújult ereinkben újra elkezdte véghetetlen útját
mikorra eltűnt mi már ott ültünk egymással szemben
húsainkba öltözve
s szíve dobbanásaitól visszhangzott visszakapott bordáink
örökre elzárt szentélye






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-05-05 15:06:02
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-05 15:06:02