Idill a Csák "villában"

Lehetetlen most nem írni, meggyőződésem:
a szavak feltolulnak, mint tüdőbe a nyári lég.
Mesél a parkosított udvar a Csák "villa" körül,
tücsökhegedű zengi fel a szívem rejtekét.

Erőteljes a fény, sűrű az idill s éteri a kép.
A gazda kávébarna, szőke lovai kinn legelnek,
kérő pittyükkel almát remélnek tenyeremből.
Teli tüdőből egyet szippantok, mely ezret ér.

Minden érintésért Mont Everestet mászunk:
így kapaszkodunk leheletnyi boldogságunkért,
míg hangod megtöri a csendet: "csináld a dolgod!"
s én a gyógyszertől félkómásan lerúglak épp

az ágyról, mondván: "hagyjál már, úgy aludnék!"
Veszekedésünk madárcsicsergés itt, az ódon
bányászlakban, az erdő övezte tisztás közepén.
"Mégsem megyek el a nyóchuszassal (szívem).

Tudom, hogy nem bírod a magányt, főleg így,
mert sírunk, mint kamaszok: én otthon, te meg itt”
Törekszünk az összecsiszolódásra: én imával,
ő magában, egy picit néha káromkodva még…

Elvagyunk: én a piruláimmal, ő a rumjával.
Következésképp, kíméletlen csatározunk egymásért.
Napirendünk különösen eltér: csak izeg-mozog,
korát meghazudtolón, míg én a gyógyszerektől
másnapos félájultan – tántorgok a konyha kövén.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-06-16 13:12:15
Utolsó módosítás ideje: 2014-06-16 13:12:15