Via Dolorosa

Zsidók királya lettél hát, Pilátus veretett,
s tétetett töviskoszorút homlokodra, de nem ő,
a nép ítélt halálra, s gúnnyal kergetett fel a
Golgotára, vajon hol volt atyád - a teremtő?

Ecce homo, szánalom sem kísért, csak megvetés,
nem a kereszt súlya zuhant a földre, a csalódás
volt mi erőd elvette, mégis léptél, az emberért,
a bűnöket cipelted válladon - ez volt a gyónás.

Mirjám ölelt magához, a szentlélek gyermekét,
anyja kísérte a fiát, messze már a jászol,
szeplőtelen hit és élet, fájdalom a gyászban,
furcsa tavasz volt, hideg szelekkel - fázol.

Simon emelte kereszted, Veronika kendőjét,
a tömeg köpködött, értelmetlen zavaros világ,
s újra földrerogyva szólsz az asszonyokhoz,
naplemente, szirmát zárta érted minden virág.

Kevés volt a gúny, ruhátlan kellettél feszülni
a keresztre, kezed, lábad felszegezve, vérpatak,
imát mondtál gyilkosaidért, megbocsájtottál,
égre emelted szemed: - Uram, most megtagadjalak?

Kőtáblán pihent meg tested, fejed Mária ölében,
szikla zárt rád sötétséget, a kegyetlen halált,
csendes lett a nép, a világ, bűneik már veled,
megtalálták hát végre, akit vártak - a messiást.

(Israel-Eilat-2014.06.19)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-06-20 08:14:54
Utolsó módosítás ideje: 2014-06-20 08:14:54