Szuffiták fekete fénye

Szuffiták fekete fénye



Bénán része lettem mint a szürke beton
a csipkézett tájnak, s ennek a világnak
árnyéka, fasorok menetelnek mellettem,
és valamikori csúf szerelmek vajúdnak
vért izzadva és a lábak között büdös van
mert elhasznált húsok feszülnek farmerben
és mellek buggyannak a szűkre gombolt
lánykori blúzokra, ez mind az én terhem,
az idő elröppent, vagy szárnya szegetten
hullt a pokolba, köd lebeg, jótékonyan
takarja el szeplőid és ráncos bőröm,
megveszett vágyak támadnak szándékosan,
Isten elénk térdel, sejti, hogy tévedett,
legalábbis velünk, bár a homo sapiens
is egy selejt, amit pléhdobozokba gyűrve
kellene eltenni egy jövő-inteligens
világnak, hogy majdan képregény hősökként
éledjenek, és nagyfejű gyerekek unalmában
űzzék az időt, gyere, feszülök, csináljunk
egy etalon gyereket a semmink nyugalmában.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-08-03 08:16:39
Utolsó módosítás ideje: 2014-08-03 08:16:39