Nem keresek már botot

Mióta elhagyott a félelem,
egészen egyedül vagyok,
olyan valaki van velem,
akivel jobb, ha hallgatok,
jobb, hogy jól végig gondolom
(ha képes vagyok erre még),
ki lesz barátom, rokonom,
otthonos-e még a vidék,
és az ellenségeim
mit várnak tőlem ezután,
az élővilág résein
mivel lőnek majd vissza rám?

Tudják, egyedül maradtam,
mert a félelem elhagyott,
nincs semmi meglepő abban,
hogy nem keresek már botot,
nincs rá szükség, ne legyen!
Ki akar engem bántani?
Babot, borsót, lencsét eszem,
a hús már nem való nekem,
ésszel kell irányítani,
nem a nyers erő dönti el,
merre vezetném a hadat,
ha szükségem lenne rá -,
sok vézna legény seregel
mögöttem, velem, megmaradt
mindegyik annak, ami volt,
eddig mindegyik meglakolt,
itthon vannak, kivándorolt
egy sincs köztük, a nagy kaland
nem őket várja Nyugaton;
éhezni itthon is lehet,
ott család sincs, barát, se rokon,
a mező másképp harmatos,
s a fizetség sem vashatos.

Erre gondoltam, elmeséltem,
míg együtt voltunk, vele féltem,
most a félelem elhagyott;
semmit nem tudnak elvenni tőlem,
akik bóklászunk a mezőben,
sokan vagyunk, mind egyedül,
és nagyon szabadok, legbelül.

2014. augusztus 25.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-08-25 18:46:21
Utolsó módosítás ideje: 2014-08-25 22:28:52