Falanszter- arc

Ábrázata gondterhelt,
de tekintete merev.
Telefonjára mered,
játszik, zenét hallgat,
vagy nézi híreket.
Maga van a készülékkel,
szeme, keze remeg.
Egyre megy ezen
benyelő egyedeknek
hogy induló szól,
vagy egyveleg
rezeg át a csontketreceken.
Szerterebben reggelente,
a vonatáról lerezzent
divatmajomsereg.
Magányos majmok,
belül a rácson,
monitorra merednek.
Városnyira táguló
pupilla univerzum,
rejtegetett, titkos
palackba rejtett
üzeneteiből kreálnak
a közöny-szürke
egekre kézjeleket.  
Kortünet ez,
hagymázas álom.
Kívül a világon,
belül a rácson
képzet-gépezet az isten,
aki elé járul.
Motyog neki, lába elé hull,
nem üvölti ki, ha fáj,
betonmosolya bezárul,
senki, soha sehova
nem lát csak beájul.
Komfortos ketrecébe
beláthatatlanul bezárul.
Hiába dörömbölne ajtaján,
kihullik elé, mint zárórakor
megunt vendég a kocsmából,
a valóság ruhástul.
Átlépi, vagy kikerüli éppen,
szeretne túl lenni már
minden egészen,
s feledni csendesen,
szépen fuldokolva,
feltünés mentesen
langymeleg akolban,
elesztelenedve
félelemfényű reggelek
lelketlen lendületében,
s maradni tűrve tétlen,
míg lemeztelenedik
minden, egészen.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-10-09 09:59:25
Utolsó módosítás ideje: 2014-10-09 09:59:25