Ego jav

Az ego bélyege virít rajtam, megront
az önmagam körül járt rítustánc,
ez a furcsa egyszemélyes románc.
Talán, mikor születtem, és a tulajdonságokért
álltunk sorba (meztelen csecsemők),
elfogyott az égi TESCO - ban az alázat,
ezért az angyalra maszkírozott eladó,
a büszkeségből dupla adagot nyomott
hurkás kis kezembe,
mert sehol sem találta apámat,
talán, csak mert jó napja volt,
de lehet, hogy görög joghurtot kapott,
ami, mint tudjuk, egyszerűen isteni.
Naivan örültem a repetának, és gőgicsélve
elkacsáztam onnan gyorsan,
nehogy kiderüljön a tévedés,
és visszavegyék értékesnek hitt kincsem.
Nem tudtam, milyen szörnyű átok a rátartiság,
és azt sem, hogy talán egyszer,
magamat többnek képzelem.
Az alkotó elit két részre oszlott,
az egyik őszinte, könyörtelen és kegyetlen,
aki fércművemet apró cafatokra tépkedi,
klisé, elcsépelt, patetikus, unalmas jelzőkkel illeti,
megkérdőjelezhetetlen biztonsággal, és én konok,
letaglózva csak pislogok, mint a rajzfilmekben,
ha a bunkóval fejbe vágott
áldozat körül köröznek a csillagok,
így mulat egy szakavatott kritikus.
Ha valaki jót is mond, az már-már gyanús.
Más érző lélek, megértő idegen,
miközben arra gondol,
istenem, milyen tehetségtelen.
Persze arról szó se essék,
aki tudomást sem vesz rólam,
önmaga elől is elzárva pöffeszkedik,
a langymeleg hírnév burokban,
és mégis,
mohón szürcsölöm mindazt amit kapok tőletek,
könyörgöm szidjatok,  csak el ne felejtsetek.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-02-23 12:50:25
Utolsó módosítás ideje: 2015-02-23 12:50:25