KontAKT

Az a bizonyos egzotikus ajándékbolt a Piramisház beszögellésében
kerek tíz éve bezárt, mint a többi elődje, és utódja.
Ebben sem volt semmi különös,
Buddhák, szélcsengők és állítólagos gyógykövek
minden mennyiségben, árfekvésben és kiszerelésben.
Akkoriban nem hittem semmi természetfelettiben,
mégis gyakran jártam oda.
Kábító füstölőillat, és egy szédítően sármos, ötven körüli eladónő.
Fiús, szőke haj, nagy zöld szemek,
aranygyűrű a mutató és a hüvelykujján.
Meztelenül nem tudtam elképzelni, gyerek voltam hozzá.
Azt beszélték róla, hogy krisnás.
Engem úgy neveltek, hogy kerüljem a szektákat,
ezért féltem tőle. Külön ijesztő volt, hogy reikimester.
Mintha ez annyit jelentene, boszorkánymester.
(Titkon azt reméltem, hogy láthatatlanná varázsol.)
Egy nap szó nélkül rátette a kezét a vállamra,
és soha többet nem fájt
az addigra már állandóan, és kibírhatatlanul hasogató ízületem.
Tíz év után most fájdult meg újra először.
Arcomat rányomom az üres kirakat hideg üvegére.
A semmi ásít vissza, fogai közt pókhálót lenget a huzat.
Az eladónőt talán már meg sem ismerném,
talán a haja is hosszú, és nem is szőke.
Talán a szeme sem zöld, talán már nincs is szeme.
Talán teste sincs már, amit még most sem tudok elképzelni meztelenül.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-06-15 10:11:46
Utolsó módosítás ideje: 2015-06-15 10:11:46