Exit

Exit

Lassan elmúlik a nyár, előttem az ősz,
benne a rozsdás évszak, jő nesztelen,
mégis a régi úton járok, én esztelen,
vagy talán álmodom lazán, fesztelen?

a fákon kezd sárgulni a levél...fénytelen,
csak az alkony kúszik bíbor vériben.

a levegő álmosan nyugodt; fekhelyén,
most alszik a szél is a fák hegyén.

csendes a táj, akár kórház-teremben a fehér,
asszonyok jönnek, legtöbbjük komor feketén,
közöttük jár a csönd, mint néma zokogás.

mezítelen szürke mosolyuk, kemény vonás,
léptük alatt sír, csikorog a gyöngy-kavicsú járda hát,
reményük, zárva, kagyló-héjba csukott idő-rács.

zöld gally kéne még, élet-nedvű friss patak
és szelíd szavak, nem harsogó; lelket bolygató
nem ropogva kopogó kanász-tánc...koppan,
reccsen a gally s vele a zaj, mint elmúlás.

hosszú...fárasztó a sors-út...kinek-kinek,
jutnak-e szent szavak...mindenkinek, ma, holnap.

madár, mindig lesz a fákon, most mégis búsan állnak,
látom a könnyét, múltnak, jelennek a holnap szavának,
visszatérő, nem nyugvó árnyak beszélnek egymásnak,
végtelen halkan...nekem, akár egy halott gyermekhez...
hallgatom őket, mint pille a le-hangolt zongorát.

(eka-moment)







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-07-24 09:14:57
Utolsó módosítás ideje: 2015-07-24 09:14:57