császármetszés után

„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet”
(József Attila)

mint amikor kamaszszobádba
beszabadult édesanyád
s másnapra már nem lelted
az ágy mellett azt az alig használt
de utcai focira még mindig jó zoknit
azt az asztal alá esett tollat
mely szükségkor mindig kéznél volt
a sorba rakott tankönyveket
melyeket korábban még te stócoltál fel
s mikor leborultak
mindig a neked kellő zuhant felülre
a sarokban azt a pókhálót
ahol gazdája szöszölését
oly jólesett kábán bámulni esténként
egy szelet természettel áltatni magad
míg rejtekéből váratlan előbukkanó
de annál jobban eső szadizmussal figyelted
legyek-szúnyogok vergődését

persze aztán tollad megint leesett
a zoknit újra csak szétdobáltad
könyveid is szertehagytad
a kaszáspók is visszaszőtte hálóját
csak addig
idegennek vélted magad otthon

ugyanígy botorkálsz ma is szobádban
bizsuk a vitrinben
az akasztós szekrényből dől ki a moly
egér rág a fiókban
csak a toll a zokni a könyv a pók
csak azok nincsenek sehol

talán ha valaki megint beszabadulna
talán csak ennyi kellene
beszabadulna és elrakna mindent
már nem is kívánod hogy helyére
csak el
hogy magadnak rámolhass
rendet vagy szét
belátásod szerint



*

most már nem kétséges
a szülés lezajlott
s mert spontán
az életben meg nem indult volna
hát vágni kellett

a túlhordás megtette a magáét
ami visszamaradhatott
vissza is maradt
az anya azóta magába gubózott
degenerált gyermekét mindhiába rejtegeti
kuruzslók tartanak fölötte
mindennapos konzíliumot
állítják még van remény még van
már ha van egyáltalán probléma

csak az orvostudomány mossa kezeit





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Palócföld, 2004/4