Mátrix

A föld határai készek.
A térképek áttörték a Bibliát.
A hiába Ábrahámok,
a sosem volt Kánaánok után
a mezők véres pocsolyái,
-mint folton-folt lepel’,- takarják,
mit a lepelnek takarni kell.

Szól alóla a tik-tak harangszó monoton.
Homokon épült templomok
tornya fölött magason
az űrön át, az űrök határán,
túl a lepelnek bibliáján
egy árnyéktalan Góliát
tik-takot, bim-bamot
kipp-koppra vigyáz.

A szabadság határai készek.
Az akaratrések törésvonalán
villogó töviskerítések:
Igen. Nem. Állj.
Az emberarcok nulla-egybe rejtve.
A helyértékek össze-vissza.
Valaki megkeverte.

Leszel egy képzelet mutánsa,
a világvaló csináltóriása.  
A nagy súlytalanság mérlegén
minden darabod, -gondolod
nagyobb, mint másé.
Góliát vagy. Maradsz a Góliáté.

Az egyszerre leány-legény
kilobájtos vérerén nincs irány.
Bárhová, bármiben, bárkivel.
Adáson, vételen győzhetel.
És magadba szerelmes leszel.

A vége van világban az utolsó játszma
körbejár. Eszk, enter, delete. A játék megáll.

De szélein a világok-világán,
túl a lepelnek bibliáján,
túlon adáson, túlon vételen
szólít a majomember: szeretem.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.