Klausztrofóbia

/négy fal/

Négy emelet, négy fal. Ezidáig a négyes
volt a kedvenc számom. A járatok ülésére
is négyszer lestem vissza mielőtt leszálltam
volna – ott ne felejtsek valamit… Az a szörnyű
hogy akkor is lázasan nézek vissza négyszer
ha üresek a zsebeim. Néha már az sem biztos,
hogy vannak zsebeim.
Négy… Ha már itt tartunk, hajnali négyig sosem
alszom. Hallgatom a hajnalok korgó gyomrát…
Évek óta éhgyomorra iszom a kávét azonnal ébredés
után, márha megtörténik az ébredés. Van, hogy leöblítem
szódával; közben csak a mikrót hallom ahogy pinget vagy
sípol; hallom a szomszédból ahogy sír a baba, a másik irányból
inkább nem is mondom mit hallok… Vagy, hogy a szobámból
sajnos mit nem hallok.
Érzem a teret – rám billen, levegőt is csak a szmog szitáján
keresztül kapok. Fejfájásig eresre köhögtem a homlokom.
Jó lenne falvat élni a városban, igyekszem.
Néha itt, néha ott. Most Pécsett lakom a negyediken.
Néha lemegyek a föld szintjére, bár azt mondhatnám: zöldszint.
Ha lementem? Ott is négy fal.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-12-17 09:54:38
Utolsó módosítás ideje: 2015-12-17 09:54:38