Szétszóratva

szűke van újfent minden jónak
szárnyaink szegen aszalódnak

lombtalanodik az égi kék
halálba békült szelíd vidék

az irgalom hol feslett rimák
fényesítenek nem az imák

éji alvásunk álomtalan
ébren álmodunk s lim-lomtalan

kereskedésünk merő kvóta
időtlenedik az időóra

illantja minket miért s mióta
marcangol sorsunk sava sója

ha ki letámad - megáll az ész!
csakis hátulról - nem face to face

karóba hűlnek a színpályák
káprázataid elprédálják

bejáratosabb fényre-szóra
kérezkedik a tisztaszoba

béfeketedett a sztelázsi
habzsol a mucsok... biz’ c'est la vie

nap nap után csak telik s porlik
megcsonkulásunk ragozódik

kiárulja a miseinget
és cserben hagy az Isten minket

megvonja magát fent a mennybolt
felvirágzik a földi menj-bolt

ki mer kis reményt iszákjába
átvillámlik egy más országba

ausztrália vagy alaszka
mindegy - ott több a suska s laska

külhoni kapcák kegyeire
szorulva nézzük magunk’ ki s le

kéken bolygókat vágyárny míg nyű
aprálkodásunk terepszínű

megehülve a szabadságra
táncoljuk gyolcsát ágrúl ágra

nyakban visszük az agnus Deit
sózzuk a honvágy vegyjeleit

gagyi szívküldik kilincselnek
hol kilincsüknincs telek delnek

belénk immár csak emlék éget
egy darabocska fényességet

olyankor könnybe lábad minden
fekete szalag szíveinken


(1989)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: A Céh, 2004/6