monológ a vágyról ()

kirakatban kínáltam magam neked,
mint aranyos majmot, úgy mutogattam.
sóváran nézted szád szélét nyalva,
de csak ígéretek jutottak nekem.

összehordtam minden szép portékámat,
és csáberőimmel sem fukarkodtam.
nem ismertelek, de mindent bedobtam,
és sóhajból, könnyből vetettem ágyat.

egy idegennek, ki azt mond, amit akar,
mert messziről, távoli helyről jöttél.
lángot lobbantottál, jól befűtöttél
alám, és vágyam teljesen kitakart.

tápláltad a lángomat lobbanásig –
elborított mindent: ajtót, ablakot.
naivan a tűz közepén vártam, hogy
velem lobbansz és égsz egész az ágyig.

de húztad az időt, és fagyni kezdtem,
és megdermedt közöttünk a levegő.
lassan fogyatkozott el a csáberő:
a mindenért sok semmit adtál nekem.

illuzionista vagy tán, egy csaló –
hiúságod legyeztető nagy kamasz?
valóság e arcod, képed és magad?
türelmem fogyott és parlagon haló

parázs maradt belőlem hideg ágyon.
de nem hagytad azt kihunyni teljesen,
áltatom magam, hogy belépsz egy este,
és egymásba olvaszt minket az álom.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-01-05 12:09:11
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-19 15:55:18