Suhanó


Álmodtam.
Vörös izzásban érkeztél.
Vendégem voltál. Magad voltál a köntös, hogy betakarhass.  
Ágyam szélére ültél.
Lettél északi fény, én alattad villódzó sötét.
Léptek ritmusára szerettem volna szeretkezni veled, azokra
a nyugodt, egyenletes lépésekre, melyekkel mellettem sétálsz,
amitől felforrósodva alig várom, hogy hozzám érj.
Tenyerem nyitva, benne egy kő.

Nevetésed ébresztett. "Itt vagyok, érted jöttem”.
Meg akartalak csókolni, de semmivé lettél.
Kétségbeestem.
Most nem látsz engem.
Nem látod, hatalmas, gesztenybarna szememet, s nem
láthatod nevetésre álló számat.
Más nők emléke takar el tőled.

Gerincem ívbe feszül, rajta
a kéj szabálytalan sávjai hullámoznak.
Olyan lettél számomra, mint az a fa, melybe
villám csapott.
A gyökér még mindig élteti a kettéhasadt törzset.
A villám tüze rég kihűlt.
Foszlásnak indult inged varrhatatlan.
Sirató asszonyok jajonganak.
Csontjaidból hófehér olvasó lett. Reszkető kezek vigyázzák
fénylő maradványaidat.

Szeretkezésünk után könnyű volt mosolyognom, bár ott
volt bennem a félelem, hogy sohasem leszünk egészen egyek.
A társtalanság tüze perzsel bennünket.

És mégis!
Szeretkezzünk a vén fák között a Rába partján.
Érezzük át újra az áramló vizek végtelen nyugalmát.
Eggyé kell válnunk, ha csak kicsi időre is, és látni, érezni
a szivárvány összes árnyalatát.
Benne a barnát, ami talán nincs is a szivárványban.
A szemem barnáját, szeplőim barnáját.
Leteríted majd a kabátod a földre, és érzem, és
elfogadom a nyugalmad, amitől szabad leszek.

Csipkebogyóbokor körülöttünk, és kökény.
Nincs álom, csend van.
A szél, a víz, a levegő átjár.
Sodródunk, mintha a folyóban lennék.
Csapkodok, mert nem tudsz úszni, a
villámsújtotta tölgy alatt vetődünk partra.
Eltűnsz azonnal, mintha valódi álom lennél.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-02-08 09:33:22
Utolsó módosítás ideje: 2016-02-08 09:37:10