Megpróbáltatás

Fetrengtem már félájultan holtként,
amit lelke-hagyott testem mímelt csak,
pokolra hullt mégis minden porcikám.
Menekülni akartam anyám elől
égő kályhán, kidőlt szenesvödrön át.
Minden áron. Valami rosszat tettem
sok jó közt - kölyökként -, nem emlékszem rá,
vagy feledni szeretném mindörökre.
Szeme rémlik fel olykor, s benne dühe,
ahogy magára ölti viseletlen
ruhájaként, s megfeneklik eltökélt
bátorságom kifordulva belőlem,
mint ásónyomokból darabokra szelt
tarackok az enyészetnek szánva.

Nem korholt, kezet is alig emelt rám.
Azt az áldottat, mellyel ölelt, most meg
ámulatba ejtett, hogy mire képes.
Elterültem moccanatlanul, ahogy
filmekben láttam premier plánban
térdre hullni a hősöket. S míg anyám
feljajdult, szánva-bánva, mi lesz velem
- vízért kiáltott, szinte csak magának, -
s elrohant. Én örültem, szabad vagyok.
Tervem bevált, a próba sikerült,
szinte kedvemre való volt e színjáték.
Gyalázatos szerep - tudom már, s értem -,
amit nem oszt rám senki, se sors, se végzet,
azt csak magamért játszom el, magammal
eltelten. Tanulsága egy életre szóló.
Ő hagyta rám. Tán meg se érdemeltem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-02-29 14:58:39
Utolsó módosítás ideje: 2016-03-02 14:09:39