Csak ínyenceknek
Nem tudom, mi ez.
Nyilván a rossz részem.
Homok a kagylóban, ami igazgyönggyé érett.
Irritáción a pír, a var, a seb.
Szarból kavart tejszínhab, amihez én értek.
(L. E. mondta egyszer az ülés alatt.)
Eszköz hozzá az idő nyomása, mely hatványozódik.
Összesűrűsödött lélek az anyag határán,
mely szavakká lett, nem testté,
epekővé vagy vakbélgyulladássá.
Esszencia, szóillat, párlat,
illékony gondolat lecsapódása papíron.
Belső árnyék vetületem, kiköpött részem.
Egy biztos. Nem én vagyok.
"Én vagyok az úr,
a vers csak cifra szolga" -
ezt írta Ady egykoron.
Én költőként, nőként se úr, se szolga,
inkább eszköz vagyok.
Csésze, ami összefogja eléd rakva
az erjesztéssel érlelt gondolatot.
De magadat ízleled benne,
a nyálad PH-jával keveredik.
Ez mindennel így van,
amit elfogyasztasz.
A jót könnyű szeretni,
nincs vele munka,
nincs benne keserűség.
A szépben is könnyű a gyönyörűség.
De a rosszban meglátni a jót,
a csúnyában a szépet,
az már tudomány,
az már művészet.
S a felirat rajta:
Csak ínyenceknek!
Budaörs, 2016. január 29.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-02-03 01:12:11
Utolsó módosítás ideje: 2017-02-03 01:12:11
