HA csókolsz...

te vagy az első aki nem csak odaadtad magad
lehet amit mondok csupa képzavar
de tartozom mégis ezzel
hogy elmondjam milyen mélységei voltak
együttlétünknek
az összetartozás
a megnyílás egymás előtt:
mikor mosolyogsz szarkalábak vannak
a szemed alatt
téged minden egyes alkalommal
meg kellett hódítani
a nyelvedet a szemedet birtokba venni
és ez olyan izgalmas volt
pedig martuk is egymást
neked és nekem is volt egy másik élet
felfüggesztett cselekvéssel
és mindig úgy indultunk
hogy most végleg vége
immár tizenöt éve
az élet nem népmese
fájdalmas
örömünkön soha semmi se
látszott
csöndességünk legyőzte önmagunkat
az élet úgy jó ahogy van – sokszor mondtad
és mennyi a szerelem a szeretet?
menekülés a borzalmak elől?
háború se kell hozzá
csak béke és természetes közeg
a hétköznapok egykedvű unalma
és ezeket mi mind jól ismerjük
miközben rámegy az életünk
most a sárga földig leiszom magamat
lehet hogy ma se tudom hogyan kell szeretni?
- mintha áramot vezetnének a testbe
amitől tágul és perzselődik és végül kielégül
beléd hatolva elnyúlni a lepedőn:
megérthető a titkunk?
feloldódni bennünk;
nézlek a lámpafényben
és nincs megbánás bennem
ha csókolsz most azért (tudom) hogy maradjak





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.