Kalandregény
Hajós volt, hamisítatlan
szárazföldi alkat;
az anyja szerette
volna, ha papnak áll,
vagy az öreganyja.
Ministrált tizennégy éves koráig,
az oltár előtt érezte
magán a kinyíló sötétet:
az öregek száját, és undorodva leste,
hogyan lesz fehér nyál
Krisztus fölszeletelt teste.
A rumot nem szerette,
csak inni, felböfögni;
gyerekkori sütemények
jutottak eszébe, és a tél,
amikor a húgát eltemették.
A faluból húszévesen tűnt el,
és rá húsz évvel ugyanaz a sötét
nyelte el, amit az oltár előtt
az öregek szájában látott,
valahol az Atlanti-óceánon.
Koporsója nincs – nem volt mit temetni –,
anyja sírkövén réztábla
hirdeti nevével a halált:
Emléked örökké velünk él,
Ferenc. A gyászoló család.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: , Hitel 17/4
Feltöltés ideje: 2017-10-04 09:41:13
Utolsó módosítás ideje: 2017-10-04 09:41:13
