Hazamennék

(Arany János Uram-bátyám című négysoros versére)

Férfi-korom végefelé máris,
mennyi is van? kétezertizenhét,
villogtatja fényeit a nemlét,
nyárizöldet, kéket, őszisárgát,
nincs már vágyam, csak egy régi emlék
zötyögtet, mint ócska vicinális,
s ott, ahol a szerelmük kínálják
karcsú lányok, múzsák, úti dámák,
nem állok meg, inkább hazamennék.

Hideg nekem a delelő nyár is,
mint jégzselé makacs gyulladásra,
nincs bennem a régi csakazértis,
morzsányi se maradt a poézis,
szögön lóg az egérrágta táska,
liberális vagy illiberális,
nem csalogat se New York, se Párizs,
csak itt Pesten vagyok megtűrt vendég,
de innen is inkább hazamennék.

Koravénség hava ül felettem:
elvesztettem igazi hazámat,
ez az ország nekem ismeretlen,
viharos volt a huszadik század,
átsöpört a huszonegyedikbe,
könyvlapokra vagyok kiterítve,
onnan nézek most égi habokra,
hová úszott tőlem Nagyszalonta,
nem találom, pedig hazamennék.

Mind a világ „ura-bátyja” lettem,
balga voltam, hébe-korba boldog,
üres a tér, hidegek az esték,
madár pottyant vasfejemre foltot,
nem hiszek a jövendölésekben,
ördög tudja, holnap mi jöhet még,
nem pillantok előre, se hátra,
Arany János az útját bejárta,
nincs akihez innen hazamennék.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Irodalmi Jelen, 2018.01.
Feltöltés ideje: 2018-01-10 20:20:28
Utolsó módosítás ideje: 2018-01-10 20:20:28