Urbanizált éj

Füstös éjszakát szel ketté
Éles sikolya a villamosnak,
S válik lépte sietőssé,
A dohányt nyaldosó gyalogosnak.
Utána hosszan elnyúlik a csend.

Padon horkant fogatlan száj,
Szánalom esik előtte térdre,
Töményben nyugvó koldus máj,
Ködfátylat emel az est, szemére.
Borosta mögött elnyúlik a csend.

Részeg neont fűz eres nyakára,
Az éjben kószáló teremtmény,
S a kapualjba maradt szagára
Gyűlik a csókra-várt remény.
Szájszegletében elnyúlik a csend.

Harang kongása torzul a térbe,
Szöget üt a sorozata,
S férkőzik a retina mélyére
Tikkelő panelok hada.
Utolsót kondul, s elnyúlik a csend.

A rakpart tükrébe nevet a Hold,
Sétányon nyávog a rút macskakő,
Bódult (ri)csajba fullad a korzó,
Kapualjba jajgat a "bombanő".
Volt-nincs retúrjegy, s elnyúlik a csend.

Leszakadt redőnyön kopog a légy,
Mint könnyes szembogáron az éhség,
S ázott kartondoboz viskóban a lét,
Várja a reggelt, holnapi-békét.
(P)esti városban elnyúlik a csend.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-01-24 20:14:53
Utolsó módosítás ideje: 2018-01-24 20:14:53