Zsigeri

Földünk mélyibe marnánk, titkait adja ki végre,
súlya alól már fölszabadultunk, épp idejében,
hogy meneküljünk, nyár tüze éget, napja a rontás,
ősz köde köp, tél rág, a tavaszban hinni botorság,

elhullottak a szirmok, bár az a rét sosem álom,
hol szerelemmel dőlt le a pokrócomra a párom
mint napimádó, meztelenül jött játszi jelenség,
visszaidézem mind kegyeit most, kérni szeretnék

tőle megint: adj még anyatermészet, nekem újra,
fosztogatásod most is a vágyam, hadd szaporítsam
új sebeid, mert bár, ha okoztam, mégis enyém a

fájdalom is, hogy részese lettem gyermekeid dúlt
rémületéből kelt, diadalmasnak kikiáltott
tetteinek, már-már zsigerelnélek velük együtt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-03-13 20:08:48
Utolsó módosítás ideje: 2018-03-13 20:08:48