Ámbár, mit tudom én (olvasónapló*)

Rosszul fogom elmondani az egészet.

Nehéz megmagyarázni a dolgok fontosságát,
s egyben a fontosság lényegtelenségét. A világ
hülye valószínűtlenségét. A világ, a tér, az idő,
az anyag, az erő és a hozzád hasonlónak
feltételezett többi ember: elgondolás.
Kipróbálandó gondolat, a fejedben.
Megismételt kísérletezéssel ezt az elképzelésedet
a világ berendezéséről csak valószínűsíteni tudod.
Bizonyítani nem lehet. Nem vagytok egy helyen:
te biztosan vagy, a világ ennyire biztosan nincs.

Zűrzavar van, és az is esik szét. Évszázadok
mennek, jönnek, és nem változik semmi.
Porszem rakódik porszemre, és csak rakódnak
bennünk a napok, az órák, a percek.
A nyomorúság elképzelhetetlen rétegei.

Átvesszük a gályarabok apró léptű csoszogó
járását. Nincs más cselekménye az életünknek.
Vakon tántorgunk a halmazállapotát vesztett
időben. Hol egy helyben állunk, hol pedig mérhetetlen
messzeségben látunk magunk mögött nemrég múlt
eseményeket. Az időközök megnyúlnak, vagy
semmivé zsugorodnak, vagy akár visszájukra
fordulnak felborítva a rendet. Három év minden
pillanata áll egy helyben, kivetítve a mindenség
ernyőjére, szélesen, mint egy divergens
sugárnyaláb metszőpontjai szférikus felületen.

Mire elérkezik a másnap vagy akár a következő
fél óra, már minden másképp van. Így telik velünk
az idő, rettenetesen és csodálatosan. Ebben az
ingoványra épülő, feltételesen létező világban.
Lehetne röhögni. Csak éppen minek?

Lehet lejjebb esni a földnél. Ám ezt is el kell
felejtened. Mert nem lehet csak úgy kisétálni
a valóságból. Ha valamit elkezdünk, nem
kiabálhatunk, hogy Nem-ér-a-nevem! Ez nem
módja a szabadság választásának. Ahhoz előbb
azt kell választani, hogy rabok legyünk.
Megszökni. Visszajönni. Kicsellózni a sorssal.
Belopni a távolságot. Valódi és jó dolgot csinálni
az életből. Olyat, amilyen a beeső napfény
csíkja a szőnyegen. Vagy amilyen a bodzaillat.
Annak, aki szereti.

A szavak természetesen használhatatlanok.
Minél jobban pontosítunk egy érzést,
annál kevésbé mondhatjuk rá, hogy van.
A festés sem igazság. Csalás, linkség.
Mint a költészet. Ámbár. Az élet nem ilyen?

Mindegy. Nevetünk. Szép nyári este van.
Szombat. Fél hat. És minden csodálatosan
jól van. A kiszabadulást be kell fejezni.
Akkor is: csak látogató vagy. Néző.

2013. augusztus

* Ottlik Géza „Iskola a határon” és „Buda” című regénye alapján






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-03-19 23:48:05
Utolsó módosítás ideje: 2018-03-19 23:52:01