Szeretni egy Hazát

Szeretni kell, ez egyszeregy,
akkor is, hogy ha vérre megy,
mégis, oly sok sír jeltelen,
feledett múltból nincs jelen.

Van persze hősi példakép,
nép-emlék őrzi mintaképp,
mindegy, hogy hány év szárnyal el,
kételyeidre ő felel.

Volt, aki test-vért öntözött,
hogy döntsön ég és föld között,
tudván, a lét-tér egyre fogy,
csak úgy győzhet, ha térdre rogy’.

Volt, aki kátrányt könnyezett,
égjen, ha minden elveszett,
s százezer török itt hagyott
emlékül néhány csillagot.

Volt, aki tucat társa közt
halta fénylővé azt az őszt,
lámpásuk mindig égni fog,
amíg e honban szív dobog.

Voltak, kik versben hirdeték,
néha a lét az illeték,
s hexameterben vágyva rá,
kerültek édes föld alá.

Volt, ki mint izzó alkonyat,
lobbantott ruszki tankokat,
s akár ha szívét öltené,
zászlót szabott a lyuk köré.

--- ooo ---

De vagyunk itt gyáva milliók,
opportunista „élni jó”-k,
csóváljuk farkunk csontokért,
nem ontunk mást, csak csirkevért.

Irigyen lessük nyugatunk,
gyanús alakra ugatunk,
őrizzük azt, mi nem miénk,
hisz miénk itt minden, mifelénk.

Védjük álmát, míg szendereg,
kezét nyaljuk, ha nagybeteg,
s ha meghalna egyszer Istenünk,
sírjára fekszünk, s ott veszünk.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-04-23 15:09:23
Utolsó módosítás ideje: 2018-04-23 15:09:23