Vásári búcsú

Tárgyak viszonyába léptem
csak; nem egy szobába, vagy az
életedbe. Elpirultál
a változó fényben. - Magam
mellett beengedtem hozzád az
alkonyt is. - Törékeny lányka
voltál, fekete-fehérbe
bújt halál közeli élmény.
Jaj, rögtön beléd szerettem!

Cuccaid között matattál.
Az éles metszőfogúak
szoktak úgy, miként te akkor,
s azóta is folyton tenni-
-venni. Nyilván elvesztem: épp.
Aztán állandóan. Majd
kiköszöntem - idő előtt -
kettőnkből. Úgy megsértődtem.
Elfakultak szép tárgyaid.

Te emlékszel, mennyire nem
emlékszel ránk? Vélt árnyékra
szökkenő beképzelt kandúr
se csalódik úgy, ahogy én
remegek azóta. Érted?
Miattad. Eltörtem volna
a gerinced, egerentyű,
ha a várt felismerésből
nem seprűztek volna ki,

kék szempilláid. Tárgytalan
lett számomra minden holmid. Át
nem látott viszonyaikba
amúgy beleuntam volna,
mint te is a személyembe.
Elsápadtál az örökös
sötétben, amit rád zártam,
jelentéktelenségeddel
együtt. Most ott szöszölsz,

farok-lohasztó közönnyel.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holdkatlan,
Feltöltés ideje: 2018-05-21 10:13:37
Utolsó módosítás ideje: 2018-05-21 10:13:37