Hosszú az út "Senecio" - ig

hosszú az út
a kiskapuig míg –
nem gondolt semmire

Senecio két szeme,
elindult, hogy helyet cseréljen.
Alsó-felső ajkát kockásra húzta az Első
Megszeppenés.
Feje, mint egy bolygó,
mint egy lövedék,
gömbölyű mindkét sarka.
Orcája horpadtra szíva,
nincs benne szívószál,
azt később találták fel.

Minden horpadás szögletes,
mint a Te hiányod, és kétoldali.
Szája, önerőszakkal befogva,
arca mégis, szabályos kerek,
jobb szemöldöke, vagy a bal,
attól függ honnan nézzük,
felvont, fordított, íves.
Mintha csodálkozna, mekkora
pofont kapott, amitől
megbomlottak a vonásai.
De nem szakítja fel a koponyát, mégis,
valóságos gödör, vagy
müzlis pohár, öblös tálka, mintha
rosszallná az étkezésem.

Jaj, mit beszélek, nem is, az a
lányom szeme.
Csak a fránya bűntudat mondatja velem mindezt,
meg hogy nem tudok meghalni.

Ki is Senecio?
A barátom?
Vagy a lányom?
Paul Klee?
Mindegy.
Mind egy!.

Kezdem megszokni, e szép aszimmetriát.
Ő is volt bio-hóc, fehér arcú, Harlekin - Irine Papas, és ha nem is, de ki nem is, Senecio?
Pedig lehetett volna, Ócenária belőle.
Senecia Ócenária.
Tehetségét a nemzetiben is…
Szomorú vonás, sokkal, kereszt-vonásokkal.

Senecio arcában mélabú.
Féllábú-bagoly gubbaszt.
Könny(v)ekbe lát, közhelyeket keres.
Zavar, hogy természetes.
…nek kéne látnom, pedig, csak kubik,
mint aki, anyukám fivére, Péterapost volt.
De, szerencsére, nem látszik, mert csal.
Csak, mell.
Legalább, kuvikolnia kéne.

Zavar, hogy apukámat, s magamat, persze,
kellene látnom benne,
de csak, ha nagyon muszáj.
Magamat kényszerítem, hogy emlékezzenek
rám. Is.

Senesio tokás, vagy, nem is, álla alatt keményített gallér.
Szerencse, hogy azt nem nekem kellett keményíteni.
Elég volt magamat.
De szívesen felakasztanám a talán öt „afrikai nők korsóval” témájú faliszőnyegünk fölé, ha
lenne időutazás, vagy helyett, mert nem természetes, hogy a hetvenes évektől hárman,
„öt afrikai nővel” laktunk, egy kis, kelet-európai, senecioi országban, senecioi arculattal, egy töpörödő kis faluban, másfél szobában.
Ráadásul ők, apukám ágya felett.

De legalább akkor még volt nekik is vizük.
Mármint, az afrikaiaknak.
S nem éheztek annyira, mert mise.

Akkor még mi is ittunk eleget.
Nem tudtuk, hogy két-három liter is ajánlott.
De volt, aki ezt is a borra értette.

Legközelebb, amíg lehet, egy nagy kancsó ivóvízzel jövök
a vállamon. Vállalom.
Kedves Senecio!












Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-01-14 07:13:43
Utolsó módosítás ideje: 2020-02-20 19:11:31