Lótuszevők


Már világvégi zord vizekben
Lebeg gályánk, az életünk
Lánccsörögve, padhoz kötözve,
A rabjaink közt evezünk.

Pedig Trójából útra kelve,
Szívünk reménnyel volt tele,
De unatkozván az Istenek,
Meglopták, s játszanak vele.

Flottánkat vad vihar zilálta,
Árbóc törött, ember veszett,
Poszeidón s a Szelek Királya
Vadul dühöngött, büntetett.

Most meg löttyedt, lóg a vitorlánk,
Egy zsákban van minden szelünk.
Sosem érünk már Ithakába,
Fohászkodunk, mi lesz velünk.

Pedig milyen szép volt az élet:
Voltunk boldog lótuszevők,
Majszoltuk az édes virágot,
Feledtünk múltat és jövőt.

E gályára őrült vezérünk
Kötélen hurcolt újra fel.
Azóta gondból bajba úszunk:
Zeusz! Mért hagytál minket el!

Nemrég, mikor vizet kerestünk,
Egyszer csak jött egy félszemű,
S a földről felkapott sziklákat
Közénk vágta a féleszű.

A fedélzeten itt röfögnek
Az elvarázsolt malacok
Visítozva, jókat zabálva
Napoztatják a pocakot.

Miközben köztünk dagonyáznak,
Fröcsög ránk róluk a mocsok.
Mikor még a társaink voltak,
Nem voltak ilyen pimaszok.

A mi fülünkbe viaszt nyomtak,
Hogy azt halljuk csak, mit szabad.
Árbóchoz kötve a vezérünk,
Mert attól fél, hogy elszalad.

Nem érünk vele boldog révbe,
Régen tudjuk, hogy sültbolond.
Nem látjuk meg Ithakát élve,
Legyintünk rá, bármit is mond.

Bár a vizet egyre kavarjuk,
Fogalmunk sincs hová megyünk.
Nincsen hitünk, nincsen reményünk,
Csak Szküllánk van s Karübdiszünk

Pedig mi láttuk Tróját égni,
S volt egy híres falovunk.
Most ha szemünk este lehunyjuk,
Már csak lótuszról álmodunk.

                                         2006





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-10-09 12:00:25
Utolsó módosítás ideje: 2020-10-09 12:00:25