Naplóvers

     December 6.

Megérkeztem Kengyelre.
Lassan már fagy és didergek az úton hazafelé.
Mama a kapuban vár
és a kutya felugrál örömében.
Meleg ételt kapok.

                    *

(Ó, de mit is emlegettek olyat:
dics? múltunk így meg úgy,
mikor kardélre hányt benne a Magyar
asszonyt és gyermeket?!)

     December 7.

A téli-hideg éjszakában
csupa-csupa összevisszaságot álmodtam:
nevettél rám incselked?n,
de szemed valamit mondott:
nem leszel enyém.

Kés?bb apámmal is összevesztem,
majd világgá szöktem; de maradtam mégis.
Hogy is volt?

Elgémberedett álmaimat fölrázza a reggel.

Ott tartok a könyvben, hogy Miklós és Koterba
egy Szalai nev? nyilas összeköt? segítségével
olajat visznek a gettóba.

A t?zhelyen ebéd készül: leves és pörkölt.
Mama, miután feltette, elszív egy cigit és kávézik
bütykösre faragott ujjai közt fogva a csésze fülét.
Vagy másfél hete, mikor felhívtam,
keser? hangon panaszolta, hogy nem találja a helyét…

Hideg van.
A kutya is a házban fekszik.
Mennék, bár, el innen. Akárhová. Hozzád.

Kimegyek a kertbe friss leveg?t szívni.
Az égb?l hókönnycseppek hullnak alá.  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.