PANNONIA DICSÉRETE

Nem tudom én ma dicsérni az egykori római Pannont,
bármilyen messzire ér az időben hajdani fénye.
Fáklyáké kövezett utakon, vagy a fegyvereké, ha
megvillantak a napsugarakban, vagy ha csatornát,
vízvezetékeket építők hátán a verejték
baljósan ragyogott, vagy a Hold Amphiteátrumban
táncolt orgonasíp lágy hangjainál tavaszonta.

Nem tudom én ma dicsérni az egykori római Pannont,
mert ez a mostani sokkal jobb a hajdaninál is.
És a miénk. A Kárpátok fogják ölelésbe.
Földjét már birodalmak nem tudják magukénak.
Itt a szabadság minden másnál jobb, igazabb lett.
Nem hogy rabszolgák, urakért már szolga sem él itt.
Legfeljebb ha hazát szolgál. Igen, ez ma a legtöbb.
És munkátlan senki sem ődöng. Fontos a munka,
mint a kenyér vagy a jó levegő, vagy egy isteni kéz, mely
formál, s emberségünket óvja, hogy el ne veszítsük.
Tudják ezt mind, kik szolgálnak most e hazának.
Ők ha mutatnak erőt, gyengéden teszik – értünk.
Nem majmolnak római pompát és a szenátust.
Nem mímelnek fenségest, ki a plebsre legyint csak.
Vagy pártokba sunyin soha nem tömörülnek azért, hogy
megkaparintsák a diktátori széket, amelyben
ölnek, ölelnek, ahogy majd széllel fordul a kedvük.
Itten mindnyájunknak egyenlő már az esélyünk
boldogulásra. Az emberségnél nincs, ami több itt.
Ember vagy legelőbb! …Se magyar, se zsidó, se cigány nem!…
Mind azután csak! A legfőbb törvényünk e hazában!
Így mutatunk nagy példát új Pannónia földjén.
Így a világnak.  Nincs, ami több. És nincs magyarabb sem.

Ám ha nem így van, hogyha egészen más az igazság,
sújtson rám villáma Zeusnak, rám, a hazugra!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.