A GYÍKFARKÚ EZÜSTFÉSŰ

Kommunális szatíra.
Gyűlölködni jó.
Elevenen elégni is.
A gyíkfarkú ezüstfésű méltányolja ezt; paranoiás alkat, nem törődik a legyezőkkel.
Csetlik-botlik, aztán egy lovardát foszt ki.
Örömét leli a hízelgésben, de ő, maga, sohase fésülködik.
Sőt, kifejezetten kócos.
Csak azoknak a fejét kaparássza, akik meghasonlottak önmagukkal.
Én is ilyen vagyok. Nem tetszett a kipirulás, nem, a női egylet.
A gyíkfarkú ezüstfésű savas alabástroma piciny lesz újra,
mert a klónok igazmondása szerint az ösztrogéntapasz gördülékenyebb
a fellázadt öklöknél.
Ki bánja?
A turulpásztor golyósfüle, természetesen.
Ő vastagabb csomókat is kóstolt a penész taréjánál.
Ébressze már fel valaki a gyíkfarkú ezüstfésűt! Vagy jó neki úgy is, ha a turulpásztor golyósfüle
elváltozik?
Valószínűleg igen.
Alszik, szuszogva alszik, mellette megderesednek az emberi tűzcsapok.
Szellemtanya a világörökség része, ezt álmodja.
Valamint, hogy a végső meztelenség nem más, mint a praktikus ponyva pribékje.
Morzsoló! Gombismereti fogtömés! Adjátok már ki a parancsot, hogy ébresztő fel!
A gyíkfarkú ezüstfésű felébred és nem hisz a fokainak; egy tetű őrjöng ott, hogy bordákat ki!
Vajon mit jelenthet ez?
Hirdetmény kondicionálva?
A gyíkfarkú ezüstfésű megzabolázza egyik lovát és elüget az elhibázott fejlesztésig…
Elhibázott fejlesztés, te, akinek felháborodását krizantémból szőtték,
hát mit szólsz ahhoz, hogy lóverseny tipor a lábikrámban?
Ahol sűrűségtől fénylik a bokád, ott alamizsnát ne várj,
böki ki az elhibázott fejlesztés.
De jó is a kommunális szatírába belecsimpaszkodni!
De jó is hasznavehetetlenül gyűlölködni!
A gyíkfarkú ezüstfésű máskor meg elinal a szóbeli döntőhöz.
Szóbeli döntő, te, ki a kerékvetők sörényét ápolod, mit szólsz ahhoz, hogy egy kagyló
csúszkál a fürdőnadrágomban?
A csírák naplementekor zajszennyeződésről ábrándoznak… Kinek jó ez?
Az elefántagyarú épülethomlokzatoknak biztosan, feleli a szóbeli döntő kimérten.
Ugyanis a meglepetés palántái átderengenek a víz nyilától,
s mi arra vagyunk hívatva, hogy örökké galoppozzunk a riadó statisztikailag pontatlan felszíni tépésén!
A gyíkfarkú ezüstfésű hüledezik; hát a hajlatok pontosan tudják, hová kell
elhelyezni a páfrányokat?
És ez itt egy virágállat?
Ki mérgezhetett meg, hogy folyton hallucinálok?
Jaj, nem akarok én a feldühödött tetűvel egyezkedni!
Pedig visszavár…
Én voltam az, beismerem, én mérgeztem meg őt.
Miért?
Mert a szenilisség felé hajlott, ahogyan akkor is feszülünk, ha a részecskegyorsítónk inkább
inaktív,
mivel a színek nélkül tündöklő fejszámolás eleve szívtiprónak öltözött mártírium.
Kissé dallamosabban: ahogyan azt is elhintjük a gyermekeink előtt, ami meg sem történt velünk,
igen, gyökeret vertünk egy hídba, ami neheztelésében a folyóba lökte
a meghasonlottakat; mert dobálják bár bazalttal őszülésem, összegyűjti a hányavetieket, mitől a kollektív zuhanyozás tüstént a suttogás fészekrablója lesz.
S hol lehet utolérni az időt?
Erről inkább az elevenen elégetteket kéne kifaggatni.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2022-07-14 17:35:38
Utolsó módosítás ideje: 2022-07-14 17:35:38