A lírai én és a projektált nõ esete

Márciusvégi vásárlós nap volt. Én rá néztem és ő
vissza rám.
Márciusvégi zsémbes közhelyekkel néma jeleket rajzolt a
délután.

(nem tartott tovább tíz másodpercnél. Tíz másodperc egy zsémbes
nő vége.
Tíz másodpercig minden pórusommal beleláttam unott
életébe:

- egy közhelyes, sivár, jártányi nő volt. Emlékeiben csak
tört helyek,
hol néma jeleket álmodik a hajnal s szárnyak nélkül repülnek a
fellegek,

hol elgurult üveggolyó a pillanat és a várakozás már
untig unt,
hol egymás összetört álmainak csupán pillantásnyi tükrei
vagyunk.

Hol áll egy otthon kis kerttel, kutyával, mely hozzáolvadt a
kis házhoz.
Hol áll egy otthon kis kerítéssel, mely kizárja ezt a nagy, rohadt
világot.

Hol minden nyugodt, közhelyes, sivár de
különben,
mint az otthonokkal lenni szokott, minden jó helyen van csak a
küszöb nem.-

s a tört helyek sűrűjében egy zsémbes nő, aki tényleg vágyik valami
jobbra,
és tesz és harcol és szenved és éjjelente kifekszik a nagyobb
csillagokra.

Ki unott derüvel szemléli az időt. Kire minden kisebb változás
rá vall.
Kinek egy üveg vodka néha egyenlő a filozófi-
ával.

Ki felsír, sirat, majd sírba fekszik. Kinek pillantását látni minden
boltban.
S kinek én tíz másodpercig egy egész hónapot betöltő reménysége
voltam).

Várta hogy szóljak, szájon csókolt, majd szörnyű sértődött
arcot vágott.
S én - mint akinek igaza van - összegeztem: már csak ilyenek ezek az márciusvégi, zsémbes
délutánok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.