A Csontmajom

Mintha püspök csontja roppan, állkapocs-szilánkja koccan,
ősi kripta-járt ereklye peng a színarany lapon – ,
majd mint tabernákulumba kétforintost dobva hull a
pénz, inogva, sűrü borba, megkoccan kehely-falon:
csont ütődik csempelapra kórterempadlózaton –
zúg a vasbeton plafon.

Őstulok-szarv-kürtje-hangban őrjöng, mint a szikla-katlan
kő-tövén a víz viharban és ezernyi szólamon –
felröhög a kórteremben fekvő-álló, gipszkötegben
szikkadó közönség, szebben áriáz akár a Don –,
dupla hangerő verődik vissza mindegyik falon!
Tízezernyi szólamon.

Csontmajom táncol kopogva bent, egy orvosféle fogja
marjonettjét botladozva. Ezeréves szálakon
húzza-vonja tagjait – de szinte magától jár körbe!
Meg se rogyva, föl se dőlve lóg a roggyant szálakon!
És az orvos csak röhögve rázza roppant szálakon –
táncot jár a Csontmajom.

A csontbábot körbeállják testes ápolók, a száját
nézik, apró csontpofáját lesni jó az alkalom!
Míly nevetve mondja sorra – bár vidám volt, bár goromba,
mégis mind beállt a sorba, vagy hever az ágyakon!
Mindegyik nevét kiadja pár betű a kórlapon –
tátog a kis Csontmajom.

Kőfal ível: önmagába zárt a kórházkert, faláda-
tompa hang kering – akár a légy a dupla-ablakon.
Pázsit ázik kinn a kertben, jégeső-püfölte csendben
vak fióka szárnya rebben – ver a jég a házfalon.
Csak nevetnek, hang szitál tejüveg-duplaablakon –
dúl a néma Csontmajom.

Mikor bábosa kifárad, körbe adja a favázat,
mégis, szinte önmagának táncol a kis Csontmajom –
mintha ő húzná a drótot – úgy ugrálja körbe oldott
hangulatban a porondot fényes gránit kőlapon.
És a vázat körbe-körbe adják fürge ujjakon –
táncol a kis Csontmajom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holmi, 2003/9