Esténként

Gondokat feledni, napi nyűgöket,
Hogy kiszellőztessem a fejemet,
Ha kell, én fel a Rózsadombra járok,
Ott minden utcát, sarkot ismerek.

Körülvesznek a halk, otthonos neszek,
Lent mormog, zsong a város monoton,
Az égből úgy hull le a szürkeségben,
Az este, mint a szállongó korom.

Csak ballagok, és néha meg-megállok,
Hol lámpa gyúl, s zizzenő fénnyel ég,
Haláltáncot jár, zümmög a bogárhad,
Koppan a kába, bolyhos lepkenép.

A vén Bolyai-utcai platánok
Kérge őrzi szerelmeim jelét,
Kis emlék-titkaim a kósza szellők,
Lombok között susogják szerte szét.

Eszembe jutnak mind a régi lányok,
Akikkel erre andalogtam én,
Itt loptam nekik kertekben virágot
Bolondos ifjúságom idején.

Kitárt ablaknál kristály csillár fényben
Tányér csörömpöl, villa, kés, kanál,
Estebédhez készül egy népes család.
Asztal közepén gőzölög a tál.

Az utca végén a kerek-kapus ház,
Ahol, rég volt, a barátom lakott,
Hol lelkes, lázadó kamaszként együtt
Terveztünk jövőt, álmodtunk nagyot.

Csak baktatok. A kerítésléceken
Egyhangú ritmust kerepel a bot.
Itt-ott fel-felvakkant egy házőrző eb,
Nem tűrheti, hogy ilyen zajt csapok.

Bronz félhold dereng a türbesír felett.
Égi másától halvány fényt lopott.
A lépcsősoron lépkedek hazáig,
S átugrok minden ötödik fokot.

Már szebbnek, jobbnak látom a világot,
Ledobta harci páncélját szívem.
Köröttem kertek, virágok, platánok,
Fejem felett hallgat a végtelen.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-11-12 11:45:25
Utolsó módosítás ideje: 2023-11-12 11:45:25