Portugál gálya



(1)

ezüst éj a néma tenger,
olaj-kék lomha lények
lengik körbe tiszta bárkám,
csodás arányuk telt,
mint lusta márvány,
mint antik váza képlet

szemem szerelme
e hullám tengerré lett
e hullám tenger-élet
ábránd

(2)

ellengő lassú éji tenger
sötét haján ring végig kezem
mint szelíd apály
a hajó oldalán
s ernyedt közönnyel veszem

s e dallam
a vizek szorongó álma
ez erőtől telt
dúdolt tölgyfa ének
fülemre folyva kicsurran
mint pince-mélyi telt edények

(3)

anyám te óceán
vagy te lárva létem
dajka léptű lénye
édes,
tekints reám
e csendes lárva éden
szelíd szívű reménye
édes
emlék vagyok pusztán
egy vízben oldott álom
elfojtott fájdalom,
hogy örökké élni vágyom

(5)

hajóm a test, egész,
és egy a lélek
átszőtték mégis
merészen tarka képek
s amint a testben
így izom feszül
meredten
úgy az árboc fennen áll
felszegzett ideggel legfelül
s a kötélzet só nedves karjain
remeg a bárka egyedül

mint hullámok hajlékony
forma képe
a vásznak
úgy dagadnak a szélbe'

– áznak
s nyüszít a fő fedélzet
és
repülünk
és
repülünk
porzik a sós víz
tüdőnkön a lágy hólyagocskák hámja
most emlékezik igazán
ős időtlen anyánkra

(6)

a vihar után
a sziklás part alatt
szétvert kis lények
mélyen alszanak

(7)

a szorosban
jobbcsapáson jött a vihar
kit balról ért
testükön most
sirályok marakodnak
a parton





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Portugál gálya (Miskolc, 2012)
Kiadó: Irodalmi Rádió
Feltöltés ideje: 2024-01-27 19:01:44
Utolsó módosítás ideje: 2024-01-27 19:01:44