Addig jön...

Addig jön szívembe az élet
Amíg combjaid ajkamhoz érnek.
Fenyő árnyékába érek
Szíved árnyékában érzek.

Bocsásd be arcodba a fényt
Lopva végezd az erényt.
Lehellet finoman a bájt
Lehelletedtől finom szájt.

Szűk sikátorokba lopva lézeng az óra
Mutatói hamar járnak és ütemre
Vele a falak is járnak, míg megérint
S belegyömöszöl téged is kilóra.

Csak súly az, mit nem lát a szív
Csak billen, ha lábad közt szív.
Csak cseppen, mit nem tud az óra
Mert nincs súlya, nincs ára, kilója.

Csak fenyőt sistereg az ég
Mit sötét légbe mennydörög.
Hideg mennyből, meleg földre
Szabad ég alá, fejem szerteszét ég.

Mikor már minden mosoly menny
Mi hozzám téved el.
Megérint a szikla, s azt hiszi csigaház
S azt hiszi lágyabb, mert súgja és magyaráz.

Szép kerek szavakkal, szép kerek szemekkel
Szigorú lábakkal, csupasz barna lábakkal.
Szombati hetekkel, szigeti szálakkal,
Szórabírt szemekkel, szendergő istenekkel.

Szellőt nyújt a fenyő, szívemnek édest
Sajátját megosztja, biztonsága éltet.
Mert ismer ő régit, s ismer ő újat
Tudja, nem rémít, az állat elaltat.

Vigyél el, s maradj itt, te is, én is
Elviszlek, s fenyő alatt frissiljünk itt is.
Most a mosás, s a vasalás új napokra hív
Mert tiszta és kéjszagú minden, s vége a bálványoknak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.