Alkonyodóban
Csillagocskám, édes szentem,
virágzó és tiszta lelkem –
én nővérem, rózsa-lányka,
sziromhavam! – s Te is árva.
Gyászbársonyos éjszakáknak
hold-övezett derekára
apánk adta, anyánk hordta:
tarsolytartó s tüzes kova.
Istállónknak trágyás széna
s születésünk izzadt lova –
előbbeden csikók vagyunk,
parazsunkból fellángolunk.
Isten szégyenei lettünk,
mert hát arra nevelődtünk,
hant alá rakjuk azokat,
kik minket a fényre toltak.
Nem számít már, nagyon fájjon
ezen a kerek világon –
nekem inkább, Neked jobban
Isten álmunk hogy’ almozza.
Nap szállt a város felett,
szívünk egén csillag remeg.
Éheztük az égi szalmát,
gyermekeink szív-hatalmát.
Kolett, Kitti, Szabolcs! – szebben
szól a világegyetemben:
kötelesség – szülők gyásza –
jogos élet könnyforrása.
Így leszünk mi öregebbek,
holdsugaras rejtekekbe’
kenyér, kalács – egyre egyek:
Istennek szánt eledelnek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2025-03-20 14:43:00
Utolsó módosítás ideje: 2025-03-20 14:43:00
