(H)őskor

Történt egyszer nagyon régen
- tán még hold sem volt az égen -:
egy pithecanthropus-család,
mert a törzs főnöke galád,
hetek óta éhezett;
éppen hogy csak létezett.
Férjuram az orrát lógatta,
ám neje egyre csak nógatta:
- Leljünk már megoldást mi magunk,
különben maholnap kihalunk!
- Rendben, asszony, legyen!
Hogy a család egyen,
vadászni megyünk a srácokkal;
értem, hogy haragszol rám, s okkal.
Szólok pár barátnak, s ha tudok,
elejtek velük egy mammutot.

Úgy is lett: a tervük sikerült;
nyársukra mammutsteak is került.
Ültek hát a barlang-konyhában,
s mindegyikőjük a gyomrában
frissen sült mammuthúst emésztett;
másokat alvásra ez késztet,
nem úgy emberünket, aki
- mint jó kőkorszaki szaki -
társai körében erjesztett
(s kifacsart) gyümölcsöt terjesztett.
Végül mind eldőltek, hol voltak,
és uniszonóban horkoltak,
kivéve (h)ősünket, ki tovább mulatott.
Elméjét új gondolatok rágták,
s végül, bár ezt tőle nem várták,
mólésan a holdra mutatott,
s valami okosat motyogott:
- A léd határozza meg... a tudatod.

2025. 12. 05.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-07-06 16:58:55
Utolsó módosítás ideje: 2026-07-06 16:58:55