Az élet

Mottó: " s a nap, ez égő sziszifuszi kő" /Babits Mihály/

Rájövés. Sokezernyi vízcseppcsöppenés
Létezés és megvalósulás
Tartozés és visszakoldulás
merész álmok förgetege az égbolt
Lassan lobog a Napban a félhold
Sötét árnyak repülnek tompán a szemünkbe
És mi csak ülünk ülve, létezve, hevülve
Ajkainkat a vihar, mint hópelyhet sodorja
Az ízek tarka és valós világába
Rémtörténet nincsen, csak kitaláció
Mesevilág van, van hogy csak fénye látható
És egy álomba ringató anyai kéz, mely szívével  mutatja
Merre ez a tavasz a télben, ott rejtőzik bennünk
És kucorog méélyen. És van, hogy többen is kucorognak
És van, hogy már kialszik, és a lidércálmok
A kolduló utcaszélieknél visszatérnek hálni.
S akkor a lélekharang, a babona, varázslat
Egyszerre azt mondja: alázat
És a magaslatra, kik ezt hallják föltipeghetnek
S van talán ott a lajtorja végén egy örök szeretet
És örök irgalom, egy fájdalom egy jutalom
És az alsó fokok a létrán még kicsik
És, ha a tetejére feljutunk a
Testünk olyan kicsi, olyan szeretettel hívó
Hogy a lépcsők, mint Áron botja
Kivirágoznak
S akkor azt kérdők: - Miért jó!?
És mi azt felelnénk:
- Elébb nézz magadba és látod
És így a tarka világ visszaköszön tenálod
Ráébredsz arra, hogy nincs se kezdeted se halálod
Se semmid, és nincs a világon határod.
És ekkor akkora betűkkel, Hogy
éjszaka lesz leírom
A notesz helyett
A világra, hogy cselekedni
Saját sorsunk szerint nem káros
S akkor lészen az éjből nap
A sötétből világos.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.