Egy corpus margójára


Hiszékeny olvasó, ezúttal láss csodát
csodáld a szépséget, és azt, mi formaság:
hogy e szépség csupán egynéhány perc alatt
kövér, rusnya, s szőrös mamuttá vedlik át

(s habár a változás törvényszerű a testben
a lényeg elmerül, a vágyak összefolynak
s feledve minden földi kéj gyümölcse
csak szégyen, s méla undor,
                                    ha sejtek áthatoltak)

történt egyszer, egy hosszú év nyarán
hogy rusnya pannon földre vitt az út
talán a líra, pénz, s az asszonyok nyomán
kutattam én
s a szellem elvadult formáit keresvén
– amint az várható – egy nő akadt utamba;
megannyi férfi-szem ott tündökölt a testén,
és égő, vérmes ajka
sugallta: azt akarja

kocsmák zaját keresvén
csak táncolt jobbra-balra
s nem láttunk túl az estén
(hisz nincsen vége-hossza)
s én vártam rája lesbe’
mint ellenségre lesne
honvéd, ha vére folyna

és lám az asszony, kit hőn imád a férfi
(kit vágy és áhít, mert tudjuk: ez a dolga)
csak néz vagy ásít, mint az, ki meg nem érti
hogy szent ama test, mely lelkéig hatol ma

(s ha már idézetek a verset így betörték
próbálok visszatérni arra, hogy mi történt
na és hogy voltaképp ki volt e drága asszony)

Igen, ő volt a Nő, ki folyton tejre szomjas
s ő volt a Nő, ki mindig tudja dolgát
ki bátran állt a részeg hím elé
s feküdt alá, addig míg kardra vonták

majd rám feküdt, s mint mondtam, tudta dolgát
hogy mit művelt, azt elmesélni szégyen
és bár tudom, mily fontos a szemérem
azért egy zárójelben mégis elmesélem



nevetve s összetörten
rámdobta vézna testét
(feledje néki Isten
feledje ezt a tettét!)
bekapta hát a farkam
és líra arra nincsen
és nincsen arra dallam
mit összevissza ordít
e nő ha dugja torkig
s kiszívja mind a lelkem

              *

és akkor, aznap este
én megszületni mentem
egy izzó női testbe



Majd rá egy évre újra láttam őt.
A Moszkva-téren, koldusok között
vártam, talán egy Szombat délután,
s a nadrágom vágyakba öltözött.

Eképpen vártam égi corpusát.

Az égre néztem: onnan érkezik –
gondoltam én és álltam csendesen,
mint éhes vad, ki zsákmányára vár,
úgy vártam én az égből kedvesem.

És láss csodát, a kedves megjelent,
nem az égből: a földből bújt elő.
Franc várta volna, hogy egy év csupán
s a vézna teste duplájára nő…

Csak cammogott, röfögve jött felém.
Kövér volt, mint az elhízott tehén.
És reszketve kértem akkor Istent,
hogy csapjon ménkűt ő belém.

*

a ménkű nem jött s asszonyom
elvitt magával s testemet
gyalázta akkor este meg

egy csendes őszi alkonyon
(az égből hulló asszonyom)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Álmomban macskát szült a nõm