ÁLDOZATHOZATAL

Bizony, kezd megtottyanni a szép hölgy,
              és napokig pihentetnie kell – nem szabad inni! –,
              a pofiját,
              hogy ismét őszibarack-hamvas legyen,
              ha valamilyen alkalomra muszáj bájt ölteni.
Diktálni tanult meg szépségével, nem gyors- és gépírni;
              és bár ért sok mindenki nyelvén, nem beszél nyelveket
              – és bizony kapatosnak kell lenniük
               azoknak az ágyékoknak és szíveknek
              a bulista összeröffenéseken,
              hogy megcsiklandozza őket egyértelmű célzásaival,
              kétértelmű vicceivel.
És már nem hozzák körülötte mozgásba a világot
              a fogaskerekek,
              a taxi-forgatagos éjjelek.
És egy átmulatott éjszaka után kóbor kutyák
              – a kollektív tudattalan vegyvédelmi katonái –
              várják hazatérését a kapu előtt,
              körbeveszik és kivezetik
              (közben egy szó, egy kérdés nem esik)
              a város határába,
              kiteszik a hajnal dörgő sárkánygépezetének,
              és az megragadja, bekapja, bedarálja,
              mint az édesanyját az emberfeletti
              fogaskerekek, hengerek
              a cementgyárban,
              a Nagy Építés Korszakában.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: 2000,