Szertni kormos arccal



Feszes fonálon függsz bennem,
egyensúlyomat megteremtve ezzel,
meglódul a képzelet,
s kilengek mint
tengelyén az inga, s ott ring
rajta egyre súlyosabb helyzetem, hogy
azt hiszem valami
kell, s ezért áthelyeződik
minden bennem; más a sorrend
szíven belül is, s mint golyók,
ha ütköznek, feszesen csattan
acélnyi felszín, árkolt vonásaim torz
istenképek, és egyre mélyebb a süllyedés
is, talán még szép is lehet, ha úgy adódik,
Veled -;
álom és valóság
vagy,korallzátonnyi színes a világ,
és egymásra bukva,
nem keresve kiutat, mint a huzat,
lehullva, emelkedve, újra meg újra,
haladunk gyors iramban
szakadékunk fölé,
gyönyörünk közös örömünk,
s a csoda után, heverünk szanaszét,
nem kell már aggódni
se, a csönd óriási,
ragyog a test,
és egymásba sütött jeleink összeölelik
a tegnapot a mát is,
lobog a fáklya,
csókos tüzében már nem vacog
arcizom se, a pillanat örök, - szeretni kormos arccal.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.