Az ártó szellemek ellen

Drága leányom indulj mindjárt pirkad a hajnal
szólt az apám menj túl sok a bánat a baj s a betegség
elszaporodtak az embert gyötrő szellemek és fönn
távoli északi erdők fái között a sötétben
rejtőzködnek a lélek nélküli emberi formák
rontások menedékei úgy kell gyönge kezeddel
elpusztítanod őket írmagjuk se maradjon
Félve de búcsút mondtam és nekivágtam az útnak
átkeltem baljós vizeken és úttalan úton
léptem szívós vándor mentem csak meneteltem
sok-sok hónapon át vérzett száz sebből a lábam
bocskoraim megkoptak míg a reggeli fényben
végre a Lappföld erdeinek dús lombkoronája
zöldellt s fáik törzseihez támasztva találtam
meg gonoszoknak rejtekeit-búvóhelyeit a
lélek nélküli emberi formákat nekik estem
és két puszta kezemmel őket a földre lelöktem
embereket gyötrő szellem bajt földre hozó nem
lesz hova bújnod mentem s eltüntettem az erdő
széléről még néhány elrejtett alakot így
nem volt többé ártó szellemnek menedéke
Írmagjuk se maradt immár befejeztem a munkát
indulhattam vissza falumba vidáman az úton
dalra fakadtam könnyű szívvel szedtem a lábam
és amikor haza értem jöttek a büszke legények
szemben cafrangos szekereknek bakjain ülve
pörge kalapját mind megemelte s jöttek a lányok
ringó szoknyájukban mind énrám nevetett és
nyílt a fogatlan ráncos anyókák szája mosolyra
mert tudták hogy fenn Lappföldön gyönge kezemmel
én győztem le a Földnek ártó szellemeit hogy
gond s a betegség bajság tűnjön messzire tőlük







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.