Túl a gondolatmeneten

Belevájnak újra, mindig és tovább;
makacs hangulatok fordulnak át
a szürkület leszálló korszakán.
Vagyok, mint aki hiszi, hogy dönt.
Amim volt, mind elmerengem,
vagyok aki ébred, s nem dönt mégsem.




Éji elemébe, valahová a kép felszáll,
áthalad rajta, a gondolatmeneten;
amint variációimon túlmutattál,
vágyam bennragadt kerületemen.



Kísér arcom, tükörképem.
Engedi el helyettem helyemet,
amíg hiszem, hogy volt valamikor-akkor,
éveddel túljut egy új szürkületen.
Súlyos a "még" – rángó görcs-elemek.
Tükröm veled előre néz és hátra megy,



kicsavart nyakkal, heteket hagyva,
osztja az érzést – szedd fel! –
önmagát szétmorzsolja;
megragad a szürkülettel…



Beszűkülő idejében
ő maga a végtelen forgó óra.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -