Tizenhárom év

                                        Születésnapodra is, meg „csak úgy” is...



Mozog már, mocorog a gyümölcs az ágon:
„Leessek? Ne essek?” – két szememmel látom.
Színe az igazi már, pezsg benn az élet,
de a zuhanásra talán még nem érett.

Hogyisne! Ütődjön bele a talajba,
s rágcsáló- s madárhad lakmározzék rajta?!
Avarba takarva rothadjon el árván?
Hisz nem véletlenül éhezett meg Ádám!...

Maradj még, kis gyümölcs, gyönyörűségünkre,
csak vigyázz, nehogy egy rossz kéz szakítson le!
Viruló-szép vagy már, s én épp ezért kérlek:
élj, de ne siess úgy! Nem fut el az élet!


                       *


Tizenhárom éves leszel most, leánykám
(hogy így szólítalak, ne haragudj meg rám:
ha nem is én leszek, ki foglak kezembe,
mocorgásodat én figyelem repesve)!

A kis gyümölcs Te vagy: gyermek- és nő-létnek
határán követem lágy szabadesésed.
És amint az alma csábítja az embert,
úgy vagyok rab én is, tündöklésed mellett!

Édes kis gyümölcsöm, bűbájos rabtartóm!
A Te idődet én tovább nem is rablom.
Himbálózz tovább és „zsarnokoskodj” szépen...
Isten áldjon, s vigyázz jól, hogy baj ne érjen!



2002. november 20.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.