Aki el sem ment...

                                              /...szentmártoni kunok
                                                  honára emlékezvén.../


Aki el sem ment, azt vissza sosem várják
Nem sírnak utána, elébe nem mennek
Csak féltik, mint öreg diófa az árnyát
Ha nekifeszül a zúgó fellegeknek

Így mentem el én, hogy mégis itt maradtam
A kis ház, az utcák, a tér nem engednek
Dús gyökérzettel a rögök befogadtak
Bennem mozdulnak a holtak s elevenek

Tudom azt, ki élt itt, kié egy-egy porta
Hol a bolt,a fodrász, hol sült a friss kenyér
Anyám kezétől lett áldott minden morzsa
S örök a mozdulat, mely a sejtjeimben él

Nem számít, ha rútúl elsodort a végzet
A Körös-híd, füzes,a táj ismerős még
Tudom a seregély, vércse hol rak fészket
Hol meredek a part, merre vezet ösvény

Látom, hogyan kúszik víz fölé a szeder
S vet hálót testemre orvul a békanyál
Úgy lesz tisztább a múlt, ahogyan öregszem
S hoz gyógyír kínomra úgy, hogy még néha fáj

A bűnöm, ami volt óh hányszor meggyóntam
Öntudatlan, mégis újra bűnbe estem
A Veres-keresztről véres rongyokban
Betekintett hozzám a kőbezárt Isten

Anyám intett:-vigyázz, a sorsodról Ő dönt
Hát , mint a jó gyerek előre köszöntem
S hittem, hogy egyszer majd ledől fenn a kőtömb
S bezörget hozzám, hogy sebét bekötözzem

Én még nem tudhatom, milyen az öröklét
Ha végpusztulás jön s lángot vet majd a nap
De a kőkereszt áll s zöldell a vörös tér
A Körös zúg, árja végelláthatatlan

S ha újra hív, megyek, nem kell többet szólni
Ki mindég vele volt, az sohasem ment el
Az ember a múltat nem tudja visszahozni
Ha az emlékét is régen elfeledte







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.