RÁKTÉRÍTÕ


- ad notam Szécsi Pál -


                          Raffay Zsófiának



Hogyan is lesz ez a nyár.
Mivé érik ez a július is,
Hová sodornak a talpfák
elfekvő létrafokai.
Vízszintes magasságba,
pontnyi távolságra.
Érzékelem-e majd
a fülledt örömöt
a csajági elágazásnál –  
döcögő konzervdobozzá
változik a vasszagú vagon.
Látom-e majd a Lebensmittel-t,
megrakva sok trópusi jóval,
mediterrán gumókkal,
gyöngyöző palackkal.
Megyek-e majd zöld alagúton át,
ott a Manóerdő mentén,
ahol rám mordult tavaly
furdalásom vihari grizzlyje.
Látom-e Weöres alakváltoztatóit,
a vízöntő angyalt formázó
pink valagú felhőrendszereket.
Hallom-e majd a Káli-medence
vulkanikus múltbéli moraját,
s a kolostrom kelta-vidékén,
mezők biliárdrongyain,
a bolyhos mohapázsiton veled
elfetrenghetek-e?
Berúgok-e ismét a Pajtában,
mosolyogva a régi térképek alatt
zsörtölődő zárórai unikumozókon.
A mészfehér házfalnál ölellek-e,
tengermély szivacsmatracon,
míg rágógumi-szín kabócák
pattognak szabad lágyrészeiden.
A karate-tábor törzsi csattogása,
a diszkrét lószarillat,
a perverz szobrász a sarkon,
a motoros fűrész esti éneke,
a domb a kuruttyoló patakkal,
a hajnali bánya Boeing-hangjai,
a rozoga zergeles a dűlőn,
a voyeur erdőőr a fehér dácsiában,
a részeg Dresch-szaxofon a kocsmapulton,
a strandi kanaszta-lángosok,
harsány bikinid balatonillata,
nedves napimádók békaperspektívái,  
szalmaszag a szűk szobában,
szúk percegő zaja, a lomb, a tölcsér,
a hordó, másnapos kongás, a víz,
ahogy túlcsordul, szikra, ahogy kiég,
vizelettől sistereg, a füst, a fű, a fa,
a zsírszalonna, a kicsorbult kasza,  
a holdnak vélt gyér közvilágítás,
fonnyadt akáciák köd-tükröződése.
Lesz-e még. Lesz-e hely,
lesz-e lesz nekünk?
Nem hiszem – nyáridőm,  
elszelelsz velünk.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Parnasszus, 2006