Pesti Srácok 1956



A történelem színpadán úgy állok ostobán,
mint kisgyerek, mikor édesanyját először köszönti fel.
Néhány évig azt sem tudja, mit jelent az apa, anya, nagyszülő,
rokonok, szomszédok, idegenek sürögnek-forognak körülötte,
s mind az értelmét csiszolná, ki finoman, ki durván......
Később mesél nagyapó, nagyanyó, de mesél az iskola,
mesél a miniszter múltbéli titkok s újfajta hazugságok kergetik egymást
nagyra nyílt szemei előtt.
Példaképeket keres, de nem tudja, ki a hazug, ki a bölcs,
ki a csaló, s ki a hős.
Mígnem jön egy fordulat, mikor az egykori kisgyerek
különös ünnepségek tanúja lesz:
egyszer a nemzet temet rég meggyilkolt, ordasul elföldelt hősöket,
akik a szabadság tipróira céloztak fegyvereikkel,
máskor a tiprók koszorúznak ugyanezen hősök sírhantja felett,
s az egykori gyerek, aki már apa, anya, nagyszülő,
néz nagyokat, s kérdez, kérdez, miféle világba született bele ő.
S mikor szemüveg sem kell már a tisztánlátáshoz,
boldog, ha az alkonyatban üdvözölhet még
néhány  56-os forradalmárt, a Pesti Srácok némelyikét:
Pataki László Pitekájt,  Jánost, a Kispesti Vagányt,
Rácz Sándort, és Pongrácz Gergelyt
S a bitófa árnyékából szabadult Wittner Máriát!
*





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.