Életkép 1970



  Dézsmáltuk gyümölcsét évről évre,
hol vagy már te gyantaszagú kert?
A sánta csősz ha kutyát eresztette,
sok proli kölyök százfelé szelelt.  

Jó volt fejest ugrani a tiltott vízbe,
hányszor felvágta lábunkat a nád,  
apánkat Szabó rendőr felkereste,
értünk áldozta fel, legjobbik borát.

Harcban álltunk a Bírótanyával,
nálunk a csúzli neve slicc volt,
míg elől tartott az ádáz viadal,
  hátul kettő a konyhában sarcolt.

Cukros zsíroskenyér  reggelire,
majd csak délután látott anyánk,
merre jártunk, senki nem kérdte,
a szerencsecsillag vigyázott ránk.

Össznépi nincs  kovácsolt eggyé,
nem alakultak ki osztályharcok,
testvérként küzdöttünk egymásért,
itt odamutathattad a másik arcod.

Nem voltak napok, sem évszakok,
fényes szalmaillat maradt bennem,
hogy mire valók a síkos holnapok,
    a fergeteges mában mindig feledtem.

Oda az évek, s én itt állok deresen,
a kert helyén, bérház nyújtózkodik,
gyanakvón néznek: ki vagy idegen?
Az itt éltekből vagyok, egy sokadik.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: lelkek tükre (debrecen, 2006)
Kiadó: ser-müller kiadó kft