A jövõm kútja

A jövőm kútja

Vödröm merítem képzeletem kútjában.
Halad az lefelé, nincs semmi útjában.
Egyszer csak elmerül, fekete sötétben,
apró gyermekként ülök párnák ölében.

Egyre szűkebb a hely a puha ágyamban,
nem látom, csak ruhám e szörnyű álmomban.
Nem látom a jövőmet, nincsen rá erőm,
de feszítve gondolok, szorongva, merőn.

Bár tudtam én ezt már régen, ez nem kérdés.
Testem nem már, mint szegény lelkemnek bérlés.
Nem látom a jövőm, pedig nagyon szeretném.
Csak lássam, bármit. Magamat ismerhetném!

Hogy a rozsdás vödrömben csillanjon meg a kép!
Életem igazi kezdetén lábam merre lép?
Tudtam én régen, elmúlok fiatalon,
s fontos párbajt veszítek egy diadalon.

Pofont kaptam a vödörtől, de még milyet.
Fehér arcom nem rendül, rémült és ijedt.
Homály fedi a létem, nincsen reményem,
és erre a betegségre nincsen vényem.

Te légy orvosságom, barna szemű múzsa,
s elmúlna lelkemnek szorongató búsa!
Szeretném, hogy Te légy feneketlen kutam,
hogy majdan megleljem jövőbeli utam!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: még nincs :))) (-, -)
Kiadó: -